Marek Šindelka (1984)

Költő és prózaíró, Poličkában született. Művelődéstörténetet végzett a Károly Egyetem bölcsészkarán, valamint forgatókönyvírást és dramaturgiát a FAMU-n. A Hospodářské noviny napilapba ír, rendszeresen publikál. 2005-ben mutatkozott be a Strichnin és más versek (Strychnin a jiné básně) című kötettel, amelyért Jiří Orten-díjat kapott. Prózában a Hiba (Chyba) című regényével debütált, amely képregényes átdolgozásban is megjelent. Két elbeszéléskötetét, a Maradjanak velünk (Zůstaňte s námi) és Anna térképe (Mapa Anny) címűt a kritika nagyon jól fogadta, az elsőért Magnesia Litera díjat is kapott. Ezt a díjat elnyerte 2016-ban megjelent Anyagfáradtság (Únava materiálu) című regényével is. Šindelka könyvei megjelentek német, angol, holland, lengyel, horvát, bolgár, szerb, macedón vagy arab fordításban is. Az Anyagfáradtság eddig nem látott sikert aratott Belgiumban és Hollandiában a múlt év legjobb könyve ankéton, amikor a múlt héten elnyerte a legjobb holland nyelvre fordított könyvnek járó díjat. A magyar olvasó a Hiba és az Anyagfáradtság című műveit olvashatja magyar fordításban.

Básník a prozaik, narozen v Poličce. Vystudoval kulturologii na Filozofické fakultě Univerzity Karlovy a scenáristiku a dramaturgii na FAMU. Píše pro Hospodářské noviny, pravidelně publikuje. V roce 2005 se uvedl básnickou sbírkou Strychnin a jiné básně, za kterou byl oceněn Cenou Jiřího Ortena. Jeho prozaický debut nese název Chyba a dočkal se i komiksové podoby. Dva povídkové soubory Zůstaňte s námi a Mapa Anny byly vřele přijaty kritikou, za první jmenovaný obdržel cenu Magnesia litera. Stejnou cenu získal i jeho román Únava materiálu z roku 2016. Šindelkovy knihy vycházejí německy, anglicky, nizozemsky, polsky, chorvatsky, bulharsky, srbsky, makedonsky nebo arabsky. V Belgii a Nizozemí zaznamenal román Únava materiálu v anketách o nejlepší knihu loňského roku nebývalý úspěch, když byl minulý týden oceněn jako nejlepší kniha přeložená do nizozemštiny. Maďarský čtenář se může seznámit s překladem jeho děl Chyba a Únava materiálu.
Back to Top